Kristina még a szülészeten volt, amikor megtudta, hogy az anyósa beköltözött hozzájuk.
A frissen nagymamává vált asszony gyorsan félretolta a fiatal szülőket a saját gyermekük mellől.
Otthon Kristina észrevette, hogy a fürdetőkádat és a pelenkacsomagot, amit ő vásárolt, kivitték az erkélyre.
– Milyen jó, hogy kisfiútok születik! Régóta álmodom arról, hogy Karppal nevezzem el a fiamat! Legalább az unokát hívjátok így! – csicsergett boldogan Kristina anyósa a telefonban.
– Vera Nyikolajevna, mi már választottunk nevet. Szergej lesz. Csodásan hangzik: Szergej Andrejevics – próbálta elmagyarázni Kristina, kissé meglepetten.
– Megint nem hallgatsz rám! Miféle Szergej? Ilyen nevekkel kerítést lehetne építeni!
Én egy szép és erős nevet találtam ki az unokámnak, és te fintorogsz? Minden világos. Önző vagy! – dühödött fel az anyós, majd letette a telefont.
„A saját fiait Andrejnek és Alekszejnek nevezte! És az unokának csak a Karp jó?”, bosszankodott magában Kristina.
Amikor elmesélte férjének a beszélgetést, Andrej csak nevetett:
– Emlékszel arra a prófétikus álmodra? Milyen halat láttál?
Kristina és Andrej több mint tíz éve voltak házasok, de nem született gyermekük.
Előbb a karrierjükre koncentráltak, lakást vásároltak, majd utazgattak.
Harmincéves koruk körül kezdtek el gondolni a gyerekvállalásra, de kiderült, hogy nem is olyan egyszerű.
Kezdődtek a hosszú orvosi vizsgálatok, kezelések. Bár minden rendben volt, a várandósság mégsem következett be.
A tizenkettedik házassági évfordulójukon szomorúan elismerték, hogy talán nem lesz gyermekük. Andrej letörölt egy könnycseppet, és azt mondta:
– Nem adatott meg, hogy szülők legyünk. De szeretlek, és veled akarok megöregedni.
Pontosan egy hónappal később Kristina különös álmot látott. Egy hatalmas pontyot látott a fürdőkádban.
– Andrej, nézd, mi jelent meg nálunk! Hogy történhetett ez? Hiszen te nem is jársz horgászni! – kiáltott Kristina álmában, majd felébredt.
A munkahelyén, teázás közben, elmesélte kolléganőinek az álmot.
Tamara Alekszandrovna elmosolyodott és azt mondta:
– Akkor te egy életen át tartó halacskát fogtál ki magadnak.
– Az meg hogy?
– Ez az álom terhességet jelent. Emlékezz majd a szavaimra!
Kristina csak sóhajtott. Az utóbbi hónapban már nem reménykedett. De az időzítés az ötödik napos késésre utalt.
Másnap reggel a két csíkos teszt sokkolta.
A terhesség jól haladt, csak az első hónapokban kínozta a hányinger.
Aztán Kristinát az anyósa kezdte el gyötörni.
Vera Nyikolajevna, egy energikus nő, régóta vágyott unokára. Amint megtudta Kristina terhességét, tanácsokat kezdett osztogatni.
– Kell ötven pelenka. Flanelből és vékonyabból. A vasaló rendben van? Minden pelenkát magas hőfokon kell mosni és vasalni!
– Nem is terveztem bepólyázni. Veszünk rugdalózót és bodyt, eldobható pelenkával.
– Mit beszélsz? Hiszen kisfiú lesz! Semmilyen műanyag pelenka nem jöhet szóba, olyan, mint egy üvegház!
Csak gézből valót használjunk! Majd megtanítalak, különben egészségi gondok lesznek!
– Rendben, de a színt és a mintát én választom – engedett Kristina. – Nem szeretem a túl rikító dolgokat.
– Majd együtt választjuk ki, ne aggódj – egyezett bele az anyós.
Egy héttel később a nagymama egy csomag pelenkát hozott.
– Nélküled is boldogulok! Nézd, milyen jó flanel!
Kristina csalódottan hajtogatta szét a pelenkákat, amiken kacsák és macik voltak.
„Megvette, hát megvette. Nem fogok emiatt veszekedni.”
A szülészeten Kristina megtudta, hogy az anyósa „egy-két hétre beköltözik, hogy segítsen a babával”.
A nehéz szülés után nem volt ereje tiltakozni.
„Segítség jól jöhet” – döntötte el.
– Jaj, milyen furcsán tartod! Hadd mutassam meg – fogadta az anyós Kristinát, mikor hazaért.
A fiatal szülőket félretolták a gyermekük mellől.
Otthon Kristina észrevette, hogy a fürdetőkádat és a pelenkákat kivitték az erkélyre.
– Megmutatom, hogy kell fürdetni! Fóliát terítünk le, nem kell semmi kád! Még kificamítod a végtagjait a kis Karpusának!
– Úgy hívják, hogy Szergej – emlékeztette Andrej.
– Ti hívjátok, ahogy akarjátok. Számomra ő Karpusa! – sürgölődött az anyós, miközben meleg vizet engedett.
A fürdő már elő volt készítve, és a nagymama elvitte a babát fürdetni.
A kisfiú sírt, de a nagymama szappannal megmosta és két pelenkába bugyolálta.
– Meleg van a lakásban – próbált ellentmondani Kristina.
– Nektek meleg, neki hideg. A sapkát ne vedd le, úgy aludjon!
Az éjszaka nyugtalan volt a pár számára. A baba nem tudott aludni a nedves pelenkákban.
Folyton fel kellett kelniük, cserélni, újra pólyázni. Senki nem tudott aludni a sírástól.
Reggelre halomban álltak a pelenkák, Kristina és Andrej pedig versengtek, kinek vannak sötétebb karikái a szeme alatt.
Szergejnek kiütései lettek.
– Az nem kiütés! – ellenkezett az anyós. – Biztos ettél valami rosszat!
– Hajdinán és csirkén élek! – háborgott Kristina.
– Talán nem jó neki az anyatejed! Inkább keverj tápszert – hajtogatta az anyós.
– Nem! Én magam fogom szoptatni! – nem adta fel Kristina.
Az anyós elment, de reggelente mindig elvitte az unokát.
– Az anyja nem tudja megnyugtatni! Add csak ide a nagymamának! – mondta, miközben cumit próbált adni neki.
A baba kiköpte a cumit, de a nagymama tovább próbálkozott.
A mérésnél kiderült, hogy a súlya csökkent.
„Az anyós elválasztja az anyatejemtől!” – értette meg Kristina, és eldöntötte, hogy kiáll az anyasága mellett.
Másnap reggel a szokott módon belépett az anyós a hálószobába:
– Na, egyél valamit és moss ki, én majd eljátszom vele! Minek lógni állandóan a mellen?
– Nem, köszönöm! Még eszik – felelte határozottan Kristina, miközben átölelte fiát.
– Mintha lenne mit ennie! – morgott az elégedetlen anyós, remélve, hogy eléri a babát.
Amint Kristina megtiltotta, hogy elvigyék a fiát, ő elkezdett hízni.
Vera Nyikolajevna sóhajtozott és panaszkodott, hogy Kristina kínozza a gyereket.
„Elég volt a nagymamai felügyeletből” – döntötte el Kristina, és megkérte férjét, hogy mondja meg az anyjának: boldogulnak egyedül is.
A fia szavai után az anyós megsértődött:
– Még pár hónapig maradni akartam! Hogy lesz meg a kis Karpusám nélkülem?
– Hétvégente eljövünk hozzád – nyugtatta meg Andrej.
Minden hétvégén meglátogatták az anyóst. Ő azonnal felkapta az unokát és puszilgatta.
– Pihenjetek csak, míg én az unokámmal vagyok! – hátat fordított menyének és fiának. Búcsúzáskor szorosan magához ölelte a kisfiút.
– Menjetek ti, az unoka maradjon! Nálam jó helyen van!
– És mivel fogja etetni? – kérdezte Kristina tréfásan.
– Majd szerzek jobb tejet! Nem azt a… akármilyet, amit te adsz!
– Na jó, anya, indulnunk kell – szólt közbe Andrej, érezve, hogy a beszélgetés rosszul végződne.
Az utcán Kristina ezt mondta férjének:
– Látszik, hogy nem tudott betelni veled meg a bátyáddal.
– Gyakrabban éltünk a nagymamánál – vallotta be Andrej.
– Látszik is. Mi nem neki szültünk gyereket. El kell fogadnia, hogy nagymama – nem anya.
