– Istenem, kislányom, nem szabad így összeomlanod – sóhajtott Olga Szergejevna, amikor belépett Anna szobájába, és sírva találta.
Még fél óra sem telt el azóta, hogy Veronika és Danyiil elmentek.
Anna még visszafogta magát anyja előtt, hogy ne aggódjon, de amint elmentek, kiadta magából minden fájdalmát.
Olga Szergejevna tudta, mennyire gyűlöli Anna a húgát, és hálás volt legalább azért, hogy úgy tett, mintha semmi sem történt volna.
Pedig valójában mi történt olyan különleges?
Gondolj csak bele: először az egyikkel járt, aztán beleszeretett a másikba – mi ebben a meglepő?
Nem ő az egyetlen férfi a világon – gondolta Olga Szergejevna, amikor megtudta, hogy Anna és Danyiil szakítottak.
– Hát nincsenek más fiúk? Talán még jobb is így, hogy elhagyott Veronikáért.
– Őszintén szólva, sosem szerettem igazán, és Veronika sem való hozzá.
– Miért nem? – kérdezte Anna gúnyosan, miközben nemcsak a szerelme elvesztésének fájdalmát érezte, hanem azt is, hogy Danyiil remek parti volt.
Fiatal, jóképű, tanult, jó családból való.
A vőlegény anyja az esküvő alatt észrevette, hogy a menyasszony húga valamit a teájába szór!
Habozás nélkül megcserélte a csészéket – a hatás VÁRATLAN volt…
Ki ne akarna egy ilyen férfihoz feleségül menni?
Anna nagyon szerette őt, és most már bánta, hogy bemutatta a húgát a szerelmének.
Álmában sem gondolta volna, hogy Veronika ennyire alattomos lesz.
Amikor megtudta, hogy Danyiil érdeklődni kezdett a húga iránt, dührohamot kapott és hatalmas veszekedést rendezett.
Akkor még Danyiil sem volt biztos benne, hogy valóban feleségül akarja venni Veronikát.
Ezért próbálta kimagyarázni magát.
De kívülről nézve ez bután, hamisan és undorítóan hatott.
Anna nem akarta elveszíteni Danyiilt, ezért hitt neki… vagy inkább úgy tett, mintha hinne.
Attól kezdve folyamatosan figyelte a férfit, és nem engedte, hogy bármit is tegyen az ő tudta nélkül.
Ha Anna nem viselkedik így, talán Danyiil sosem került volna közelebb Veronikához.
De a kapcsolatuk feszültsége egyre jobban nyomasztotta a fiút.
Veronikával viszont minden olyan könnyűnek tűnt…
Észre sem vette, mikor szeretett bele.
És egy idő után már nem is titkolták a kapcsolatukat.
– Szerintem őszintén beszélnünk kell Annával – mondta Veronika. – Ez az egész helyzet helytelen. Őszintén szólva, már nagyon belefáradtam.
Hazudok anyának és a nővéremnek, hogy szerelmes vagyok, miközben valójában veled vagyok.
– Te pedig azt hazudod Annának, hogy segítened kell apádnak, ezért nem tudsz vele olyan gyakran találkozni, mint régen.
Ez így nem mehet tovább.
Danyiil is belefáradt ebbe az olcsó játékba, főleg mivel már biztos volt az érzéseiben, és el akarta jegyezni Annát – amire a lány már egy éve várt.
De nem volt bátorsága megtenni, és ez teljesen kiborította Annát.
– Hogy tehettétek ezt velem?! – kiáltott fel, amikor Veronika és Danyiil együtt jelentek meg a lakásában.
Mindent azonnal megértett, felesleges volt bármit is mondaniuk.
Nem véletlenül találkoztak a lépcsőházban: Veronika hazafelé tartott, Danyiil pedig meg akarta lepni a kedvesét.
Nyilvánvaló volt, hogy beszélni akartak – de miről, és miért?
Anna nem akart hallani semmit.
– Nem akarok többé látni benneteket! – ordította dühösen.
– És te… – fordult a húgához. – Ülj a szobádban, mint valami bagoly, és ne kerülj a szemem elé, mert nem tudom, mit teszek.
Ugyanezen a napon Danyiil megkérte Veronikát, hogy költözzön hozzá.
– Hogy elkerüljük a bajt – sóhajtott. – Látod, milyen állapotban van?
Ha valaki ismeri Annát, az én vagyok – és ebben az állapotban bármire képes.
