A rendőrkapitányság ügyeleti részlege csendes volt. Az óra kb. 10-et mutatott reggel.
És hirtelen magabiztosan belépett az irodába egy hetvenéves idős hölgy, kezében egy rendkívül jól táplált, vöröses kutyával a pórázon.
A kutya a farkát csóválva kissé ugrált a helyén, és finoman szólva túl élénknek tűnt.
– Jó reggelt! A főnökével szeretnék beszélni – mondta nyugodtan a hölgy.
Az ügyeletes tiszt nem azonnal értette, mire gondol.
– Asszonyom, be szeretne jelentést tenni?
– Nem. Egy titkot szeretnék elmondani.
Nagyon fontos titkot.
A kutyámról van szó.
És talán valami többről is…
– Kutyáról? – kérdezett vissza az ügyeletes, meglepődve nézve a kutyára, aki közben megpróbált a pult fölé mászni az első lábaival, kinyújtott nyelvvel.
– Igen…
Látja, ő… hogy is mondjam… az utóbbi időben túl vidám.
Sőt, talán túlzottan is.
– Asszonyom… ha valami baj van a kutyájával, a szemben lévő állatorvosi klinika tud segíteni.
– Nem! – vágta rá határozottan.
Nem értik.
Egyedül élek.
Minden nap vele vagyok.
Látom, hogy valami megváltozott.
Ő nem csak élvezi az életet – úgy viselkedik, mintha… mintha valamilyen szereket szedne!
A tiszt összeráncolta a szemöldökét.
– Azt akarja mondani, hogy az Ön… kutyája… tiltott szereket használ?
– Nem tudom!
De kérem – engedjék, hogy beszélhessek valakivel.
Vizsgálják meg a kutyát.
Érzem, hogy ennek valami oka van.
Az ügyeleti irodában kínos csend lett.
Egy fiatalabb tiszt halkan motyogta:
– Uram, hívjunk talán orvost?
Vagy… a szociális szolgálatot?
Ez a nő nincs magánál.
Azonban a tapasztalt őrmester, aki jó megérzéssel rendelkezett, hirtelen azt mondta:
– Vigyék be a kihallgatóba.
Beszélni fogok vele.
És ekkor a rendőrök felfedeztek valami nagyon szörnyű és szokatlan dolgot.
Az idős hölgy leült az őrmesterrel szemben.
A kutya, a lábaihoz telepedve, tovább ugrált, mint egy rugó.
– Kezdjük az elején.
Mióta viselkedik így a kutya?
– Körülbelül egy hete.
Addig lassú és nyugodt volt.
Ahogy egy ilyen korú és testalkatú kutyához illik.
– Mivel eteti?
– Csak egyféle tápot.
Kifejezetten idős kutyáknak, a “CanBest” márkát.
Mindig ezt ette.
Reggel és este – egy-egy tál.
Víz – szűrt.
Semmi csont, semmi jutalomfalat.
Naponta kétszer sétálunk – reggel a ház melletti parkban, este a tó körül.
– A helyek, ahol sétálnak – őrzöttek?
– Nos… a parkot néha járőröznek.
A tóhoz senki sem jár.
Ott csend van.
– Értem.
És hol vásárolja a tápot?
– Ugyanabban az üzletben, a ház közelében.
Ott még hűségkártyám is van.
De az utolsó csomagot online rendeltem – a futár hozta házhoz.
Ugyanolyan csomag, ugyanolyan íz… de a kutya már pár nap múlva őrült módjára ugrált.
Az őrmester utasította, hogy a maradék tápot küldjék laboratóriumba.
A kutya táljával is foglalkoztak.
Biztonsági okokból az állatorvosoknak kérték a vizsgálatot, hogy kimutatható-e bármilyen anyag a kutya szervezetében.
Két nap múlva megérkezett a jelentés: a tápban szintetikus pszichostimulánsok nyomait találták – tiltott anyagok analógjait, zsíroldékony adalékoknak álcázva.
A táp maga valóban egy ismert cég terméke volt, de a csomagolás… hamisítvány volt.
Párhuzamosan megérkezett a kutya vizsgálati eredménye is – a vérben felhalmozódó anyagok nyomai voltak, bár kis mennyiségben.
Ez magyarázta a kutya “vidám viselkedését”.
Hamarosan sikerült eljutni a raktárhoz, ahonnan a “hamis” táp érkezett.
A bűnözők szándéka szerint a kis adag pszichoaktív anyagokat tartalmazó termékek kezdetben nem keltenek azonnali riadalmat, de idővel függőséget alakítanak ki az állatokban, ami arra ösztönözte volna a gazdikat, hogy pont ezt a “márkát” vegyék.
Megkezdődött az üzletek, beszállítók és online áruházak ellenőrzése.
Az őrmester újra kihívta a hölgyet.
– Asszonyom, lehetséges, hogy Ön több tucat családot mentett meg.
Köszönöm.
Átadott neki egy hivatalos elismerő okiratot.
A kutya közben az asztal alatt ült, kissé álmosan – az állatorvosi méregtelenítés után.
– Remélem, újra olyan lusta lesz, mint régen – mosolygott a hölgy.
– Nos, ha kell – mi itt leszünk.
És a kutyája mindig a felügyeletünk alatt lesz… biztonság kedvéért.
Mindketten nevettek.
