Margarita a kórház folyosóján állva az ablaknál nem tudta levenni a szemét onnan.
Lent, az intézmény bejáratánál a férje, Igor, újra Marinával, az ápolónővel flörtölt.
Ez már napok óta ismétlődött. Minden tekintete, minden érintése más nő felé késsel vágta Margarita lelkét.
Érezte, ahogy összeszorul benne minden a fájdalomtól és sértettségtől, de összeszedve utolsó erejét, elfordult, hogy ne lássa ezt a jelenetet.
Otthon újabb veszekedés várta őket – kiszámíthatóan, mint a napfelkelte.
Igor még csak rá sem nézett, a telefonját nyomkodta, közösségi oldalakat böngészett vagy épp valaki mással üzengetett, aki érdekesebb volt számára.
Amikor Margarita megszólalt, csak gúnyosan odavetette:
– A lakás az enyém.
Ha nem jó itt neked – menj a faluban élő rokonaidhoz. Nem tetszik? Akkor takarodj.
– Tényleg nincs benned semmi szégyenérzet? – kérdezte Margarita, hangja az elfojtott érzelmektől remegett.
– A kórházban mindenki látja, hogy viszonyod van Marinával.
Igor horkantott, anélkül, hogy levette volna a szemét a képernyőről:
– Mire számítottál, amikor feleségül mentél egy orvoshoz?
Nem nevetséges? Ezek a szavak ütésként hatottak.
Soha nem beszélt még így vele – ilyen nyersen, ilyen durván.
Régebben csak hallgatott, hideg volt, de most már nem is rejtegette a gúnyt.
Az anyósa már az esküvő előtt utalt rá, hogy a fia tud keserű lenni, de aztán mindig megenyhül.
Két és fél évig Margarita hitt ebben, reménykedett, hogy egyszer minden megváltozik.
De minél tovább telt az idő, annál rosszabb lett.
– Én szeretetet reméltem, gyerekeket…
Azt hittem, támogatjuk majd egymást – suttogta, miközben érezte, hogy belül összedől az utolsó fal is, ami megvédte őt a pusztító magánytól.
– Magad találtad ki, magadra haragszol – vágta oda Igor, és hátra sem nézve kilépett a lakásból, ment dolgozni.
Ebben a pillanatban Margarita megértette: bármi is történik, ez már régen véget ért.
Sokáig kételkedett, tűrt, úgy tett, mintha minden rendben lenne.
De most már világos volt számára – Igor valóban szerelmes lehet abba a nőbe.
Ekkor úgy döntött: beszélni fog Marinával.
Talán csak egy személyes találkozás segíthet kibogozni ezt az érzelmi és hazugság-gubancot.
De milyen furcsa egybeesés – Marina férje is ugyanabban a kórházban dolgozik, ráadásul magas beosztásban – osztályvezetőként.
Ő Igor főnöke. Vajon mindent tud és hallgat?
Amint a férje elment, Margarita a kórházba sietett.
Amikor Marina meglátta őt a folyosón, kissé meglepődött:
– Miért jöttél?
Nem is te vagy ma ügyeletes.
– Beszélni akartam. Őszintén.
– Miről?
– Mondd csak, komoly köztetek valami Igorral?
– Természetesen nem! – vágta rá Marina arcátlanul.
– A férjem osztályvezető.
Többet keres, nagyobb jövő előtt áll, nincsenek káros szokásai.
– Akkor minek neked Igor?
– Ne mondd, hogy szenvedsz!
A férjed úgyis egy nagy nőcsábász. Ha nem velem, akkor mással.
Margarita mondani akart valamit, de ekkor megjelent a folyosón Roman – Marina férje.
Az arca fehérebb volt a mésznél.
– Marina, ez igaz? Megcsalsz engem?
– Nem, természetesen nem! – Marina gyorsan odasietett hozzá.
– Csak viccelni akartam Margaritával.
Valaki pletykákat terjeszt…
– Tudod, már túl sokat hallottam.
Sok boldogságot neked és Igornak. Természetesen mindkettőtöket elbocsátalak.
Ne gyere haza. Roman hangosan becsapta az ajtót, és elment.
Marina, dühében önkívületben, belekapott Margarita hajába:
– Mit tettél! Most nincs se lakásom, se munkám!
Sietett Igorhoz, hogy elmondja, mi történt:
– A tied elárult minket! Romka kirúg minket!
– Várj csak – csodálkozott Igor.
– Azt mondtad, a férjed tud a megcsalásaidról és nem zavarja.
– Azt hittem… De most elválik tőlem!
– Figyelj, én szeretlek téged!
Élj velem, Ritát kidobom. Marina el akart nevetni magát – egy lerobbant lakásban élni egy orvosi fizetésből?
De aztán rájött: ez is jobb, mint visszamenni az anyjához.
– Tudod mit, igazad van.
Meddig lehet még hazugságban élni?
Igor boldogan elmosolyodott, utolérte Margaritát, és gonoszul közölte:
– Ne gyere haza.
Már szóltam anyámnak – kicseréli a zárakat. És megkértem a főorvost, hogy rúgjon ki.
– De hát ott vannak a dolgaim…
– Majd írsz, hova küldjük őket.
Ha találsz hol lakni – hahotázott Igor. Rita teljes kétségbeesésben bolyongott az utcán.
Csak a személyije volt nála.
Pénzt akart felvenni a kártyáról, de elfelejtette – közös számlájuk volt.
Igor már kiürítette. Még buszjegyre sem volt pénze.
Már épp visszafordult a kórházhoz – hogy kérjen egy kis kölcsönt Zinától – amikor észrevett egy szegényesen öltözött fiút.
Két nagydarab férfi üldözte fenyegető arccal.
– Néni, könyörgöm! – zihált a fiú.
– Tegyen úgy, mintha az anyám lenne, különben végem!
Az üldözők bizonytalanul megtorpantak.
– Hol voltál?
Apád dolgozik, te meg húsz percet késtél! Miattad mindig parkolót kell fizetnie!
– Anya, bocsánat!
Apának, mint rendőrnek, nem jár ingyenes parkolás?
A fiú felfogta, hogy azok nem merik majd bántani a „rendőr fiát”.
– Jár, de csak bizonyos helyeken!
A férfiak még álldogáltak kicsit, aztán az egyik azt mondta:
– Nem kóbor gyerek ez.
Lehet, csak hasonlít. Na, menjünk, keressünk tovább.
Amikor elmentek, a fiú megköszönte Ritának:
– Tényleg Konstantin a nevem.
Honnan találta ki?
– Én sem tudom.
Nehéz nap, lehet, hogy kinyílt a harmadik szemem – viccelődött komoran Margarita.
– Figyelj, éhes vagy?
– Hát, igen…
– Akkor gyere velem.
Kölcsönkérek az ismerősömtől, megetetlek.
– Magának is gondjai vannak?
– A férjem kirúgott, a munkahelyem megszűnt.
– Részvétem.
Én mit tettem?
Láttam, hogy azok ketten valamit be akarnak tenni egy gazdag fickó kocsijába.
Figyelmeztettem őt. A kocsi felrobbant, de ő már nem volt benne.
Ezért haragszanak rám.
– Jó gyerek vagy.
Örülök, hogy segíthettem.
– Talán…
Csak hát a jó emberek nem élnek sokáig.
A kórházban Zina megetette őket, és adott egy kis pénzt is. Aztán bejött Roman.
– Rita, bocsásson meg.
Meghallottam, hogy a férje kérte az elbocsátását. Akkor én vagyok a hibás. Mit tehetek?
– Amúgy is panaszt akartam tenni a felesége ellen.
Megérdemelte.
– Roman, nincs hol laknia!
És ezt a fiút is felkarolta – banditák elől bujkál.
Fel akarták robbantani egy gazdag ember autóját, ő megakadályozta – szólt közbe Zina.
– Várjunk csak, milyen autót?
Kosztya elmesélte, mi történt.
– Akkor te mentetted meg a bátyám életét.
Adósod vagyok. Fél óra múlva egy sor luxusautó gördült be a kórházhoz.
Roman sosem mondta, hogy a bátyja híres üzletember.
– Hát neked köszönhetem az életem! – mondta Ignat, amikor meglátta Kosztyát.
– Lefilmeztem azt a két fickót.
– Ne aggódj, megoldjuk.
De amíg keresik őket, veszélyben lehettek. Lakjatok az én nyaralómban.
– Én meg hitelezek? – kérdezte Zina.
Ignat meglepődött, meghallgatta Rita történetét, és elküldte az őrt a bankautomatához.
Az visszatért egy köteg pénzzel.
Kosztya és Rita még pislogni sem tudtak, már egy fényűző nyaralóban voltak, házvezetőnővel.
– Nem vagyunk mi gazdagok.
Amit adnak, azt esszük – kacsintott Kosztya Ritára. Így éltek egy hétig.
Elkapták a bűnözőket, és kiderült – Marina tudott férje gazdag rokonáról, és meg akarta szerezni az örökséget.
Ő bérelte fel azokat az embereket. Ritának munkát és komoly jutalmat ajánlottak a villában.
– És Kosztyával mi lesz?
Nem hagyhatom magára – mondta Ignatnak.
– Örökbe is fogadhatod.
Csak így lehet biztonságban.
– De hát nincs férjem, se lakásom…
– Akkor házasodj össze velem.
Csak formálisan, természetesen. Nem is kell dolgoznod – a feleségemnek pihennie kell.
Ignatnak azonnal megtetszett Rita, és úgy gondolta, egy fiktív házasság jó ürügy az ismerkedésre.
– Egyezz bele – kérte Kosztya.
– Nagyon önálló vagyok, nem fogok gondot okozni.
A fiú elfáradt. Végre az élet egy jó fordulatot vett.
Ritával barátkozhatott, Ignat pedig megbízható volt.
Először voltak körülötte olyan emberek, akikre számíthatott.
Egy év múlva az egész kórház pletykált:
– Nézzétek csak, milyen ügyesen intézte el ez a Rita!
Időben megszabadult a férjétől, biztos előre ismerte a milliomost.
Hazudta, hogy ál-házasság, de nézzétek csak, nő a pocak!
– Elég legyen már! – próbálta csitítani őket Zina.
– Rita rátalált a boldogságra – megérdemelte!
De az emberek méltatlankodtak.
Egy falusi kis senki fogott ki egy milliomost, ők meg semmivel sem rosszabbak!
Igor teljesen lezüllött. Műtétre részegen ment be, pont mikor jött az ellenőrzés.
Kirúgták. Szerencse, hogy Roman legalább takarítónak felvette.
A megtakarításaikat Marina már elköltötte.
Amikor az anyja megtudta, hogy egy csalóval állt össze, kidobta otthonról.
Most barátoknál lakik, az italhoz nyúlt.
– Az irigység és a gonoszság pusztuláshoz vezet – magyarázta Zina.
De vajon Igor hallgatott rá? Margarita kivirult – rá sem lehetett ismerni.
Kislányt várt, a szülés már közel volt.
A férje úgy nézett rá, mint egy kincsre. Van mégis női boldogság.
Néha váratlanul jön, próbákon és veszteségeken keresztül.
De ha a szív jóságos marad, ha az ember nem veszíti el a reményt – a boldogság mindig utat talál.
