Egyszerű bevásárlás miatt mentem be az élelmiszerboltba.
Semmi különös terv — kenyér, tej, valami a teához. Minden úgy ment, mint mindig.
Szokás szerint mentem a sorok között, hallgattam, ahogy nyikorog a kocsi a kanyarokban, valahol a távolban valaki az akciókról beszél.
Elértem a háztartási részleghez — távirányítóhoz való elemekre volt szükségem.
És ekkor megálltam. Közvetlenül a szerszámok polcainál, a dobozok és égők között ült egy kutya.
Egyszerűen csak ült, mozdulatlanul, mintha a berendezés része lett volna.
A póráz a földön hevert, és úgy tűnt, mintha épp most engedték volna el.
De senki sem volt a közelben. Sem gazdi, sem a sietős távozás nyoma.
Megdermedtem, várva, hogy valaki odarohan, nevén szólítja, bocsánatot kér.
De semmi sem történt. A kutya nyugodtan ült, egyenesen rám nézett.
Nem remegett, nem nyüszített. Egyszerűen… várt.
Ez volt a legijesztőbb és legmeghatóbb dolog. Nem tudtam csak úgy elmenni mellette.
Volt nyakörve — tehát van otthona. Van gazdája.
Körülnéztem, végigjártam a közeli részlegeket, megkérdeztem az eladókat, de senki sem tudott semmit.
Senki sem látta korábban. Senki sem tudta, hogyan került oda a kutya.
Már majdnem eldöntöttem — elviszem magammal. Egyszerűen nem lehetett csak úgy otthagyni.
A fejemben már összeállt a kép: hol fog aludni, mivel etessem. De ekkor odajött az üzletvezető.
Megállt mellettem, és halkan olyat mondott, amitől sokkot kaptam, és legalább 10 percig mozdulatlanul álltam.
— Jaj, elnézést, az öné?
Ő Ricsi. A gazdája rosszul lett itt, a polcok közötti folyosón.
Néhány órával ezelőtt. Mentőt hívtunk, elvitték a kórházba.
A kutya itt maradt. Mindig együtt jöttek. Mindig a kezében tartotta a pórázt.
De amikor hordágyon vitték el… elengedte.
A szegény állat nem tudta, hová menjen. Ezért csak áll ott, vár.
Éreztem, mintha valami elszakadt volna a mellkasomban.
Ricsi ott maradt. Egyedül. Parancs nélkül, magyarázat nélkül. De nem ment el.
Ott ült, ahol utoljára látta azt, aki számára az egész világ volt.
Mennyi idő telt el? Hány vásárló ment el mellette, észre sem véve?
Ő pedig csak várt.
Felajánlottam az üzletvezetőnek, hogy hazaviszem a kutyát, amíg a gazdája vissza nem tér, és megadtam a címemet és a telefonszámomat.
Bárcsak mindenki olyan hűséges lenne a világon, mint ez a kutya.
