„Amikor a borászati birodalom örökösének anyja nevetségessé akarta tenni a lányt, de végül ő maga vált nevetség tárgyává minden vendég előtt.”
– Ványa, te most komolyan beszélsz? – fordult zavarodottan férjéhez Valentyina Jurjevna.
– Kirill, te hallottad ezt?
Kirill Konsztantyinovics felsóhajtott, összehajtotta az újságot:
– Fiam, alaposan át kell gondolnod.
Elég, fáradt vagyok, lefekszem aludni.
Gyorsan eltűnt a szobából, Valentyina Jurjevna pedig dühös pillantással kísérte.
– Tényleg nem érdekel a fiad jövője?
Hiszen vele sehol sem lehetne megjelenni!
Valószínűleg még a villát sem tudja megkülönböztetni a kanáltól.
Kirill Konsztantyinovics visszafordult:
– Igenis érdekel a fiam jövője, de ezekben a női civakodásokban nem veszek részt.
Becsukta maga mögött az ajtót.
Ványa az anyjára nézett:
– Anya, miért mondasz ilyesmit Tanyáról?
Mintha valami őskövület lenne!
– Hát te tényleg azt hiszed, fiam, hogy nem az?
Azt hiszed, hogy bármi jó várhat rád vele?
– Persze, hogy vár!
Szeretem Tanyát, ő pedig engem…
– Na persze, hogy szeret téged, ez világos.
De nem gondoltál rá, hogy ha egy kicsit kívülről nézel rá, rögtön megérted, hogy nem hozzád való?
Ványa makacsul megrázta a fejét:
– Anya, tévedsz Tanyával kapcsolatban!
Ő modern, rendes lány.
– Ványa, ki ő?
Na, mondd ki!
– Hogy érted, ki?
Ember.
– Nem, a szakmája?
– Varrónő.
– Na ugye!
Te meg a borászati birodalom örököse vagy!
Ványa felnevetett:
– Anya, túlzol!
Mi csak bort szállítunk, birodalom az, ha valaki termeli is.
– Ostobaság!
Birodalom az, amikor ebből nagyon jó pénzt keresel, a te Tanyád pedig csak álmaiban látott szép életet, ezért szeretett beléd rögtön a pénzeddel együtt.
Ványa sarkon fordult és kirohant az utcára.
Anyja mindig nagyon erőszakos természetű volt, de az apja azt mondta, nem érdemes haragudni rá, mert ő nő, a nők pedig racionálisak.
Ezért próbálnak mindenhol rendet szabni.
Csak úgy kell tenni, mintha minden úgy lenne, ahogy ők mondják.
Tulajdonképpen Ványa így is tett.
Könnyebb volt úgy tenni, mintha egyetértene, aztán a maga módján cselekedni.
De most nem.
Tegnap bemutatta Tanyát a szüleinek, de reggel, amikor anyja igazi keresztkérdésekkel faggatta a lányt, Ványa megértette, hogy ezúttal nem fogja könnyen feladni a pozícióit.
Ő viszont nem akart engedni.
Összeházasodnak, még ha az anyja ellene is lesz.
Már 28 éves, régóta dolgozik és maga keres pénzt.
Bár nagyon szerette volna, hogy a családban ne legyen rejtett ellenségeskedés, hanem béke.
Tánya aggódó pillantással fogadta.
– Ványa, nem tetszettem nekik…
A vőlegénye átölelte:
– Ne aggódj.
Tetszettél vagy nem tetszettél – a lényeg, hogy nekem tetszel.
Tánya felsóhajtott:
– Miért nem mondtad, hogy ilyen családod van?
Lehet, hogy tényleg nem kellene összekötnöd velem az életed?
Talán nézz körül a saját köreidben.
Ványa eltolta magától, és meglepetten kérdezte:
– Most komolyan, anyám megfertőzött téged?
Csak egy hét telt el.
– Tányečka, jó napot!
Nem zavarok?
Tánya majdnem elejtette a kagylót – épp egy kuncsaftját mérte, aki nála akart ruhát varratni.
– Nem, persze, Valentyina Jurjevna!
– Tányečka, hamarosan a családunk tagja leszel, ezért meghívlak a születésnapomra.
Valentyina Jurjevna a város legdrágább éttermét nevezte meg, és Tánya rögtön megnyugodott.
Na, most már világos, le akarja járatni.
Érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, és azt mondta:
– Rendben, Valentyina Jurjevna.
Köszönöm a meghívást!
Letette a telefont az asztalra, és elsírta magát.
A kuncsaft, akit Anasztaszija Kondratyevna hívtak, meglepetten nézett rá:
– Tányečka, valami történt?
Anasztaszija nem először járt Tányánál, sőt hozott már barátnőket is.
Tánya nem sokat tudott róla, és nem kérdezősködött.
Csak azt látta, hogy egy idősebb asszony érkezik menő autóval.
Tánya nem bírta tovább, és mindent elmesélt neki, ami most zajlott az életében.
– Ó, Valentyina bolondoskodik. – Anasztaszija Kondratyevna elégedetlenül ráncolta a homlokát.
– Egyébként nem rossz asszony, de ha pénzről van szó, teljesen megváltozik.
Ne sírj, kitalálunk valamit.
Tánya letörölte a könnyeit.
– Mit lehet itt kitalálni?
Nem kedvel, és ezen nem lehet változtatni.
– Nem, nincs igazad.
Most azt hiszi, hogy leégeted.
Nyugodj meg, és intézd úgy, hogy ne égesd le magad, hanem épp ellenkezőleg, mindenki megdöbbenjen.
– Hogy csinálnám én azt?
– Ó, Tánya, túl hamar feladod.
Amikor Ványa megtudta, hogy az anyja hirtelen úgy döntött, hogy megünnepli a születésnapját, meglepődött.
Valentyina Jurjevna nem szeretett pénzt szórni, és most mégis.
– Hát, a családunkban hamarosan esküvő lesz – mondta az anya ünnepélyes hangon.
– Be kell mutatnom a menyasszonyt a vendégeknek.
– Anya, azt hiszem, mindent értek – kezdte Ványa.
– Direkt le akarod égetni Tányát.
Akkor ő nem jön, és én sem.
Valentyina Jurjevna szeme hideggé vált.
– Ne heveskedj, fiam, gondolkodj józanul.
Én nem tiltom meg, hogy elhozd, csak lásd meg, hogyan fog kinézni a feleséged egy úri társaságban.
Ha tényleg annyira szereted, nem kellene, hogy bármi is számítson, nem igaz?
Ványa sokáig gondolkodott anyja szavain.
Persze, valahol igaza volt.
Nem gyerek már, és pontosan tudta, hogy először nem veszel észre semmilyen hibát a másikban, de aztán, amikor a nagy szerelem kicsit lecsillapodik…
De segítenie kellett Tánénak.
A lány meglepetten nézett rá:
– Minek nekem pénz?
– Tány, hát érted, hogy anya le akar… megszégyeníteni minket.
Na, nem is megszégyeníteni…
– Te tényleg azt hiszed, hogy én így, ahogy vagyok, megszégyenítenélek benneteket?
De hát te pont így szerettél belém, nem valami divatos göncökben.
Akkor most szégyellsz engem?
– Nem, Tány.
Ványa zavarban volt.
Most értette meg, hogyan látszik mindez a lány szemében, de hiszen nem akart abban menni, ami a szekrényben lóg.
Tánya nem fogadta el a pénzt.
Ványa érezte, hogy ez a születésnap nem fog jóra fordulni.
De mit tehetett?
Csak várni.
Ha azt javasolja Tányának, hogy „legyen beteg”, a lány teljesen megsértődik.
Közeledett az X-nap.
Ványa és Tánya alig találkoztak, mert Tánya mindig elfoglalt volt.
És valóban nem ért rá: munka után Anasztaszija Kondratyevnához sietett.
Ő, aki több üzlet tulajdonosa volt, nem szenvedett pénzhiányban, de soha nem fitogtatta a gazdagságát.
Régen kapott az élettől egy pofont, aztán még egyet, és megutálta az egész várost, a férfiakat, akik becsapták, magát az életet.
Nem szült gyereket, mert mindig a pénz hajszolásában élt.
Aztán megállt, körülnézett.
És rájött, hogy a pénzen kívül semmije sem maradt.
Pihenés után megnyugodott, és egyszerűen élni kezdett, amennyire lehetett, segítve azokat, akik rászorultak.
És most Tánénak segített.
Annyira emlékeztette őt saját magára.
És az asszony úgy gondolta, nem engedhet még egy lelket mások rosszindulatától szenvedni.
– Tányečka, ülj le!
Mindent előkészítettem.
Kostya, a segédem, hamarosan hozza a ruhát a próbára.
Tánya mosolyogva nézett az asztalon fekvő evőeszközökre.
– Jaj, szerintem ezt soha nem fogom megtanulni.
– Nem olyan nehéz, főleg hogy te okos vagy – mosolygott Anasztaszija.
Egy óra múlva, amikor Tánya már habozás nélkül a megfelelő eszközt vette a kezébe, megérkezett a segéd Kostya is.
Vidám fiatalember volt.
Amikor megtudta, miről van szó, rögtön megkérdezte:
– Nem értem, a vőlegényed ezt így simán hagyja?
Tatjána felsóhajtott.
– Pénzt ajánlott.
– Értem… Ez persze nem az én dolgom. – Kostya Anasztaszijára pillantott, aki szigorúan nézett rá, mire a fiú felemelte a kezét: – Hallgatok, hallgatok!
De maradhatnék legalább, hogy férfiszemmel is értékeljem a divatbemutatót?
Tánya elnevette magát, Anasztaszija pedig legyintett:
– Maradj csak!
De a teát-kávét magadnak csináld!
Az előadás igazán vidámra sikerült.
– Tánya, ön elragadó! Bár szerintem farmerben is lélegzetelállító volt, – jegyezte meg Kosztya.
Tánya zavartan elmosolyodott. Anasztaszija Kondratyjevna összecsapta a tenyerét:
– Na jó, fiatalság, mindenki haza! Holnap a páratlan Valentyina Jurjevna igazi sokkot kell, hogy kapjon! Tánya, ne félj senkitől, én és Kosztya is ott leszünk, minket is meghívtak.
Ványa gyanakodva nézelődött, figyelve mindenkit, aki belépett az étterembe.
Valentyina Jurjevna fogadta a gratulációkat, kissé beszélgetett azokkal, akik megajándékozták, és nem felejtette el megemlíteni, hogy Ványocska készül megnősülni, a menyasszony hamarosan megérkezik.
Biztos volt benne, hogy ha Tányának van egy csepp esze, ma nem fog eljönni.
A vendégek már összegyűltek. Valentyina Jurjevna a fiához fordult:
– Ványusa, hol van Tányecska?
Ványa megvonta a vállát:
– Hívtam, de nem veszi fel a telefont.
– Csak nem volt elég esze megszökni? – mondta, és ekkor mindenki az ajtó felé fordult.
Az étterembe belépett Tánya. Ványa szája tátva maradt. Ugyanez történt Valentyina Jurjevnával is.
A családfő figyelmesen végigmérte a lányt, elégedetten hümmögött és töltött magának egy pohárral.
Valentyina most sokkos állapotban volt, és egyszerűen nem ért rá férje egészségére ügyelni.
Elegáns indigókék ruhában, finom cipőben és stílusosan feltűzött hajjal Tányára alig lehetett ráismerni.
– Drágám! – szólalt meg Ványa, tétován megállva mellette.
– Hát nem ismertél meg?
– Megismertelek! Persze, hogy megismertelek! Olyan… olyan…
– Én meg azt hittem, hogy kint az utcán fogsz fogadni!
Ványa rettenetesen elpirult.
Valójában az volt a gondolata, hogy kint várja meg Tányát: hiszen ő itt semmit sem ismer, és támogatnia kellene.
De aztán… egyszerűen megijedt attól a képtől, ahogy Tánya egy kis virágos kötött ruhában a nyakába ugrik, miközben mindenki nézi.
Miért pont ilyen ruhában? Hát nem látott más ruhát Tányán.
– Rendben, Vány, át kell adnom az ajándékot, – mondta a lány mosolyogva.
Tánya minden megtakarítását erre az ajándékra költötte, egy szépségszalonba szóló ajándékutalványra.
Anasztaszija súgta neki az ötletet.
Ő attól tartott, hogy Tánya az utolsó pillanatban mindent lemond. A lány csak mosolygott:
– Lesz okom többet dolgozni magukkal, hogy újra félretehessek.
Anasztaszija hozzátette:
– Tudod, abban a családban a férfiak keresik a pénzt, de beleszólási joga csak Valentyinának van.
Tánya látta, hogy Ványa anyja sehogy sem tud erőt venni magán. Az asszony nem mosolygott.
Úgy nézte őt, mintha Tánya valami földönkívüli lenne.
Az asztalnál, ravaszul mosolyogva, különleges osztrigás ételt ajánlott neki, biztos lévén abban, hogy a lány majd hibázik.
De Tánya becsülettel állta a próbát.
Később, amikor Tánya és Ványa lassú táncot táncoltak, a lány hallotta, ahogy valaki a közelben azt mondja:
– Semmit sem értek. Valja azt mondta, hogy amikor megjön a menyasszony, majd jót lehet rajta nevetni, de én nem értem, min lehet itt nevetni. Csinos lány, Ványkának jó ízlése van.
Egy másik hang válaszolt:
– Ugyan már, szinte az utcáról hozták be, és úgy viselkedik, mintha a felső tízezerből jött volna!
Tánya úgy döntött, elege van, megfordult és kiment. Ványa már az utcán érte utol.
– Tányus, hova mész?
A lány hirtelen megállt.
– Vány, mondd meg, miért nem állítottad le az anyádat? Hiszen pontosan tudtad, hogy meg akart szégyeníteni engem!
– Tánya, én… nem, én… hát végül is minden jól van.
– És most, amikor ezek az emberek így beszéltek rólam, miért hallgattál?
Ványa meglepetten felvonta a szemöldökét:
– Mit akartál, hogy Kupjravcevnek betörjem a képét? Tudod egyáltalán, kicsoda ő?
Tánya megvonta a vállát:
– Nem, nem tudom. Őszintén szólva tudni sem akarom. Remélem, hogy ilyen társaságba ilyen minőségben többé nem kerülök.
– Hogy érted ezt? Ha feleségül jössz hozzám, mindenképpen kapcsolatban kell lennünk ezekkel az emberekkel.
Tánya egyenesen a szemébe nézett:
– Nem megyek hozzád feleségül! Illetve hozzád talán még hozzá is mennék, de az anyádhoz nem – bocsáss meg, Vány. Találj valakit, aki jobban megfelel az anyádnak.
Megfordult és elindult. Ványa még csak meg sem próbálta megállítani; csak állt és nézett utána.
A lány épp csak befordult a sarkon, amikor megállt mellette egy autó.
– Nem engedhetem meg, hogy egy ilyen őrülten szép lány egyedül járkáljon a városban. Tánya, szálljon be, megkínálhatom egy kávéval.
– Inkább etessen meg egy shawarmával! – kiáltotta örömmel Tánya.
– Jó napot, Kosztya!
– Jó napot, Tánya! Valamiért tudtam, hogy ma találkozunk. Biztos voltam benne, hogy ön nem fogja ezt mind eltűrni. Ezért vártam itt.
A lány lehúzta a nyakáról az ékszert, amit Anasztaszija Kondratyjevna adott kölcsön: el ne veszítse.
– Tudja, most valódi megkönnyebbülést érzek, – mondta Tánya.
– Jó, hogy meghívott engem erre az ünnepre, azonnal világossá vált, ki kicsoda.
Attól az estétől fogva Kosztyával elválaszthatatlanok lettek.
