„Hé, tűnj már az utamból, öreg! Komolyan, mozdulj!” – hasított át a zajos chicagói Thompson-torony liftjének feszültséggel teli levegőjén egy éles, fennhéjázó hang.
„Hogy mered felemelni a kezed egy idős emberre?” – szólalt meg egy másik hang, tisztán és magabiztosan, mindenkit meglepve.
– „A lift már így is túl van terhelve, és ez akkor történt, amikor te beszálltál. Ha valakinek ki kellene szállnia, az te vagy.”
A nő, aki ezt mondta – egy szőke, éles vonású, méregdrága kosztümös üzletasszony – hirtelen megfordult.
– Ki vagy te, hogy azt mondd, menjek ki? Tudod egyáltalán, ki vagyok én? És hogy közvetlen kapcsolatom van Michael Thompsonnal, a cég elnökével?
– A szemei, keskeny résre szűkülve, megvetéssel szegezték tekintetüket az újonnan érkezőre.
– Nem érdekel, ki vagy. Azonnal kérj bocsánatot.
A fiatal nő, Emily Carter, pislogott.
Vak ez a nő?
Hogy merészelt nyíltan szembeszállni Sophia Reeddel – a híres, rettegett vezető menedzserrel a Thompson Enterprises-nél?
Emily tudta, hogy Sophianak rossz híre van, és ma volt a felvételi nap számos jelentkező számára – köztük az övé is.
„Ő jött állásinterjúra” – suttogta idegesen egy megfigyelő.
– „Már most mindent elrontott, hogy megsértette Sophiát.”
Emily enyhén megrázta a fejét.
Nem éri meg, gondolta, majd az öregember felé fordult, aki még mindig meg volt rendülve.
– Uram, jól van? – kérdezte gyengéden, őszinte aggodalommal.
Az öreg halványan elmosolyodott.
– Minden rendben, kisasszony. És örülök, hogy maga is jól van. – Megállt, és melegen ránézett.
– Hogy hívják, kedvesem?
– Emily Carter.
– Maga itt dolgozik, a Thompson Enterprises-nél? – kérdezte, tekintetét le nem véve róla.
– Nem, uram. Tulajdonképpen állásinterjúra jöttem – válaszolta Emily biztató mosollyal.
Az öreg szélesen elmosolyodott.
– Nos, hiszek magában, Emily. Maga sikeres lesz.
Ezek az egyszerű szavak váratlanul megmelengették Emily lelkét.
– Köszönöm, uram – mondta éppen akkor, amikor a lift csengője megszólalt, és az ajtók kinyíltak.
A tömeg kiszállt, Emilyt és néhány embert hátrahagyva az emberi erőforrás osztály felé vezető úton.
– Kíváncsi vagyok, ma találkozunk-e Mr. Thompsonnal – suttogta valaki mellette.
– Minek jönne el egy „senkiknek” tartott interjúra? – nevetett egy másik.
– Ha csak nem jutsz el az igazgatói szintre, aligha fogsz valaha is találkozni az elnökkel.
– Emily Carter? – szólt egy tiszta hang a recepciónál.
– Én vagyok – válaszolta Emily, közelebb lépve.
– Kérem, fáradjon be az interjúra.
Közben, a New York-i üveg penthouse-ban, amely a Central Parkra nézett, Michael Thompson, a Thompson Enterprises vezérigazgatója, ingerülten beszélt telefonon.
– Mr. Johnson, az embereink nem várták a nagyapámat a JFK repülőtéren. Ellenőrizték a régi házát a Brooklyn Heightsban? Ott sincs. Az isten verje meg, papa! Még mindig lábadozol? Miért tértél vissza az USA-ba figyelmeztetés nélkül?
Egy durva hang hallatszott a vonal másik végén.
– Még kérdezed is? Egy egész év telt el, Michael! Egy év azóta, hogy megígérted, bemutatod nekem a menyedet. Hol van ő? Egyáltalán megházasodtál?
Michael felsóhajtott, és megdörzsölte az orrnyergét.
– Papa, megmutattam neked a házassági anyakönyvi kivonatot.
– Csak a borítóját, fiam! Azt hiszed, szenilis vagyok? Nem papírokat akarok látni – látni akarom őt! Ha nem látom, esküszöm… itt helyben meghalok!
Michael feladta, tudva, hogy a vita haszontalan.
– Rendben, rendben. Ha megígéred, hogy felépülsz, bemutatom neked. Egy hónapon belül, jó? Ennyi időd van.
Az öreg morogva, de beleegyezve válaszolt.
– Ja, és ma egy Emily Carter nevű lány interjúzott a cégednél. Vedd fel.
Michael felvonta a szemöldökét.
– Papa, nálunk érdem alapján vesznek fel embereket, ezt te is tudod.
– Már az is sokat elárul, hogy eljutott az interjúig. Ez a lány, Emily Carter… kedves és gyönyörű. Kedvelem őt. Nagyon.
Michael elfojtott egy újabb sóhajt.
– Jó, jó. Felveszem. Elégedett most már?
Chicagóban közben Emily belépett az interjúszobába.
Idegesen köszöntötte a bizottságot, és átadta az önéletrajzát.
Az asztal élén Sophia Reed ült.
Amikor meglátta Emilyt, gúnyosan elmosolyodott.
– Micsoda véletlen.
Emily szíve összeszorult.
Vége mindennek.
– Tűnj el innen – parancsolta Sophia, legyintve.
– Még csak meg sem nézte az önéletrajzomat – válaszolta Emily némi merészséggel.
– Nem is kell látnom. Az olyan szemétnek, mint te, nincs itt helye.
Ekkor kinyílt az ajtó.
Belépett Michael Thompson – tekintélyt parancsolóan, és minden lépésével elült a zaj.
Emily, felháborodva, nem bírta magában tartani.
– Csak azért utasít el, mert kiálltam az öregember mellett a liftben, ugye?
Sophia gúnyosan elmosolyodott.
– És ha igen? Megaláztál egy öreget – ez helytelen volt.
– És ha kellene, újra megtenném – felelte határozottan Emily.
– Az ilyen interjúztatókkal, mint maga, inkább magamtól mennék el.
Sophia vállat vont.
– Ahogy akarod.
Michael, aki eddig csendben figyelt, végül megszólalt.
Tekintetét Emilyre szegezte.
– Ki itt Emily Carter?
– Én vagyok – válaszolta meglepetten.
Átfutotta az önéletrajzot.
– Tehát dizájnt tanultál? A dizájnrészlegünknek szüksége van több emberre?
– Teljes a létszám, uram – sietett válaszolni az egyik menedzser.
– Akkor kezdjen asszisztensként a titkárságon. Alex Johnson, intézd a papírjait.
– Igenis, uram – válaszolta Alex, kissé zavarodottan, és kivezette Emilyt a szobából.
Sophia villámokat szórt a tekintetével.
– Ez a kis cafka már most próbálja elcsábítani Thompsont. Meg fogja bánni…
Később, az irodában, Emily épp csak elkezdett berendezkedni, amikor egy durva hang szólalt meg.
– Te vagy az új „irodai szépség”, igaz?
Ez Ryan Patel volt, a marketingosztály vezetője.
Közelebb lépett, vágyakozó tekintettel, és megpróbálta megérinteni Emily kezét.
– Mit művel? – Emily ellökte, és lekevert neki egy pofont.
Ryan döbbenten meredt rá.
– Megütöttél!?
– Maga zaklatott engem. A pofon még kíméletes volt – válaszolta határozottan Emily.
Hirtelen megjelent Sophia, és felkiáltott.
– Mr. Thompson! Nézze meg, mi folyik itt!
Michael komor arccal lépett ki az irodájából.
– Mi történt?
Emily habozás nélkül válaszolt.
– Ő zaklatott engem! Megérintett!
Ryan arca azonnal megváltozott.
– Nem, Mr. Thompson! Ő használt engem, hogy előrébb jusson! Ő tett kétértelmű megjegyzéseket! Ki engedte be ezt a manipulátort? Azonnal rúgja ki!
Emily dühösen rámutatott.
– Maga vette fel!
Michael egy pillanatra elhallgatott, és különös fény villant a szemében.
Ryan, azt hívén, hogy nyert, önelégülten elmosolyodott.
Michael hideg, határozott hangon szólalt meg.
– Takarodj. Hallottad? TAKARODJ!
Emily megdermedt.
– Miért rúg ki engem, amikor nyilvánvaló, hogy ő volt a hibás?
Michael felsóhajtott, és megdörzsölte a halántékát.
– Őt értettem. Nem téged.
