Szokás szerint a munkából hazafelé tartottam, útközben felvettem a lányaimat az óvodából.
A kezemben szatyrokat vittem az élelmiszerekkel, amelyeket még az ebédszünetben vásároltam.
Amikor kinyitottam a bejárati ajtót, és a gyerekekkel együtt beléptünk a lakásba, azonnal férfihangok ütötték meg a fülemet.
Szergejhez kollégák jöttek, élénken beszélgettek valamiről, annyira belemerülve, hogy a férjem észre sem vette, hogy hazajöttünk.
Levettem a cipőmet, és már a nappali felé indultam, hogy köszönjek, de akaratlanul is meghallottam a beszélgetésük egy részletét.
— Csináljátok úgy, mint én, barátaim! — jelentette ki önelégülten Szergej.
— Nálam minden ki van találva.
Van egy feleségem — nem szép, de a háztartással és a gyerekekkel foglalkozik, a szép lányokat pedig magammal viszem nyaralni.
Én tudom, hogyan kell élni!
Megdermedtem, még a szobáig sem jutottam el, és feszülten figyeltem tovább.
— Natalka még csak nem is sejti.
Azt hiszi, hogy gondoskodó és szerető férj vagyok, közben pedig megkapok mindent, amiről csak álmodni lehet: tisztaság a házban, ápolt gyerekek, egy autó, amit az ő szülei fizettek, és még sok minden más.
Már hat éve ilyen kényelemben élek — folytatta a dicsekvést.
A hallottaktól megrogytak a lábaim, és gombóc keletkezett a torkomban.
Amilyen halkan csak tudtam, a gyerekeket a gyerekszobába vezettem, én pedig visszatértem közelebb a nappalihoz.
A férjem, akire az életemet bíztam, most a barátai előtt azzal dicsekedett, milyen ügyesen becsap engem.
A falnak támaszkodtam, igyekezve nem összeesni.
— Na, Szerjozsa, — nevetett idegesen az egyik kolléga, — te aztán jól berendezkedtél.
Bárcsak mindenki így élhetne!
— Pontosan erről beszélek, — válaszolta Szergej önelégült mosollyal.
— Csak el kell venni egy gazdag, csúnya nőt, hogy ideálisnak tartson és ne akarjon elmenni.
Aztán pedig üzleti utak ürügyén eljárni pihenni a szépségekkel a tengerhez.
A „csúnya” szó fájdalmasan a szívembe mart.
Legszívesebben berontottam volna a szobába, és mindent a fejéhez vágtam volna, ami felgyülemlett bennem.
De visszafogtam magam.
Ehelyett csendben a konyhába mentem, és szándékosan hangosan csörömpöltem az edényekkel, hogy a férjem megértse — már itthon vagyok.
Hamarosan a vendégek elmentek.
Aznap este Szergej úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna.
Bement a konyhába, segített elkészíteni a lazacot zöldséges körettel — a család kedvenc ételét.
Még puszit is adott az arcomra, megkérdezte, hogyan telt a napom, majd segített lefektetni a gyerekeket.
Egy pillanatra még nevetnem is kellett ezen a színlelt gondoskodáson — annyira hamisnak tűnt.
Másnap reggel, amikor a gyerekeket reggelivel etettem, Szergej megkérdezte, minden rendben van-e velem.
Nyilván észrevette, hogy bezárkózottabb lettem, és alig beszélek.
— Csak nagyon elfáradtam ezen a héten.
Éjszaka sem aludtam szinte semmit, — válaszoltam nyugodtan, erőltetett mosollyal.
— Akkor ma ne főzz semmit, rendelünk valamit az étteremből, — rendelkezett, és lekezelően megveregette a vállamat.
Alig bírtam visszatartani magam, hogy undorral el ne rántsam a kezét.
Szergej elment dolgozni, mint mindig, búcsúzóul megcsókolt.
Én, mint mindig, mosolyogtam válaszul.
De amint becsukódott mögötte az ajtó, azonnal felhívtam a munkahelyemet, és szabadnapot vettem ki.
Aznap a gondolataim messze jártak a munkától.
Elvittem a gyerekeket az óvodába, és elkezdtem megvalósítani a tervemet.
Délre a közösségi hálókon megtaláltam azokat a nőket, akikkel Szergej találkozott, és még közös fotókat is találtam az oldalaikon.
Ez nem volt nehéz — a férjem soha nem lépett ki a fiókjaiból, és bárki, aki hozzáfért a laptopjához, olvashatta a levelezését.
Elmentettem a beszélgetéseiről készült képernyőfotókat, valamint beszereztem egy bankszámlakivonatot, amely egyértelműen bizonyította a kettős életét.
Aznap a gyerekeket az óvodából az anyám hozta el.
Természetesen nem főztem vacsorát, és nem is rendeltem semmit.
Szergej, amikor hazajött a munkából, nem is sejtette, mi vár rá.
Eltökélt voltam.
— Szia, kedvesem, — mondta mosolyogva.
— Hogy telt a napod?
— Remekül, — válaszoltam közömbösen.
— Van számodra egy meglepetésem.
Egész nap ezen dolgoztam.
Szergej érdeklődve felvonta a szemöldökét.
— Meglepetés? Milyen alkalomból?
— Csak meg akartalak köszönni a „boldog” családi életünkért, — mondtam enyhe mosollyal.
— Menjünk a nappaliba.
Követett, és kényelmesen elhelyezkedett a fotelben a televízió előtt.
Odahúztam hozzá az asztalkát, tettem rá egy tál chipset és egy korsó sört.
— Mi ez a gondoskodás? — kérdezte gyanakodva.
— Mindjárt meglátod, — válaszoltam, és bekapcsoltam a tévét.
Fél órával az érkezése előtt készítettem egy diavetítést, felvettem egy pendrive-ra, és csatlakoztattam a televízióhoz.
Először nem értette, mi történik.
Az első képek ártatlannak tűntek — „üzleti utakról” készült fotók voltak.
De aztán más felvételek jelentek meg.
Az egyiken egy nőt ölel át a barátlistájáról.
Egy másikon egy másikkal nevet, italokkal a kezében.
— Kedvesem… mindent megmagyarázok, — kezdte idegesen Szergej.
— Csend, — vágtam közbe.
— Tiszteld a munkámat.
Nézd tovább.
A képek egymást váltották, és mindegyik rosszabb volt az előzőnél.
— Ugye nem gondoltad, hogy soha nem fogom megtudni? — kérdeztem hidegen.
— Honnan van mindez? — suttogta rémülten.
— A saját közösségi oldalaidról.
Legalább jelszót kellett volna beállítanod, — válaszoltam.
— Ezek csak kalandok voltak… valójában csak téged szeretlek! — kiáltotta.
— Tényleg? És ebből a „szeretetből” neveztél engem csúnyának a kollégáid előtt? — kérdeztem élesen.
— De nem is ez a lényeg.
Hat éven át becsaptál, és még dicsekedtél is vele.
— Natasa, beszéljük meg… — könyörgött.
Csak hidegen elmosolyodtam.
— Nincs miről beszélnünk.
Nem fogok egy árulóval és képmutatóval élni.
Pakold össze a dolgaidat, és tűnj el a lakásomból.
Szergej némán elővette a táskákat, és elkezdte összeszedni a holmiját.
Többször is próbált bocsánatot kérni, de nem figyeltem rá.
Néhány nap múlva beadta a válókeresetet.
Ezután jöttek a bírósági tárgyalások és a vagyonmegosztás.
A lakás nálam maradt — a szüleim még a házasság előtt ajándékozták.
Neki csak az autó kifizetésének egy része és a tartásdíj jutott.
A pénzügyi helyzete hirtelen romlott.
Minden bajáért engem hibáztatott.
És ez különösen fájt — hiszen engem árultak el, aláztak meg és csaptak be.
Nos, számára én „csúnya” vagyok.
De ez csak az ő véleménye.
És őszintén szólva, mindazok után, amin keresztülmentem, számomra ez már semmit sem jelent.
