– Larisa, elmegyünk a családhoz májusban? – könyörgött Kostik a feleségének.
– Semmiképp! Megint azt fogják követelni, hogy mi vegyünk húst! Milyen fösvények! – ágált Larisa.
– De Lar, miért maradjunk otthon? Szép idő van!
– Kostja!
– Legalább ígérd meg, hogy gondolkodni fogsz rajta.
– Jó, elgondolkodom rajta, úgysem hagysz békén… – kötélnek állt végül Larisa.
Nemrég Kostja testvére, Viktor, örökségként kapott egy kis telket egy kerti közösségben, egy apró nyaralóval.
Annyira kicsi volt, hogy ketten is szűkösen fértek el benne. De a telek viszonylag tágas volt, mérete ellenére.
Kostja azonnal meghívta magát testvéréhez.
– Miért is ne? Ha örökölt egy dacsát, hívjon meg minket is pihenni – mondta feleségének.
Viktor egyeztetett a feleségével, Alinával, és rövid vita után beleegyezett, de feltételt szabott:
– Rendben, gyertek, csak hozzátok a saját húst.
Ez persze Larisát bántotta, de mégis beleegyezett. Túl kíváncsi volt, hogyan változott a telek az új tulajok kezében.
De, ahogy sejtette, a látogatás nem végződött jól.
Viktor és Alina birtokba vettek mindent a grill körül, és alig engedték oda Larisát és Kostját.
Közben jóízűen falatozták a vendégek által hozott húst. Végül csak másfél adag maradt Larisáéknak, amit mohón elfogyasztottak.
Viktor viszont nem volt szűkmarkú az itallal; elővett egy palack házi pálinkát a kunyhóból. Estére ő és Kostja olyan részegek lettek, hogy Larisa alig bírta hazavinni őt.
Egy ilyen „üdülés” után Larisának egyáltalán nem volt kedve visszamenni a család dacsájára. De Kostja annyira ragaszkodott hozzá, hogy majdnem belement.
Aztán Larisának jött egy telefon. Meglepődve vette, hogy Viktor hívta meg őket személyesen.
– Gyertek májusban, milyen elfoglaltságotok lesz ott a városban?
– Még nem döntöttük el, hogyan ünneplünk.
– Én döntöttem el helyettetek. Jussatok el hozzánk.
Larisa meglepődött, hogy Viktor nem említette a húst, de a vonal végén mégis hozzátette:
– Csak ne feledjétek el megvenni a húst.
Hála az égnek – gondolta. Már kezdte azt hinni, megbolondult.
Elmesélte a hívást Kostjának. Izgatott lett, és kérdően nézett rá.
Larisa összeszűkítette a szemét, és azt mondta:
– Tudod mit, lehet, hogy el is megyek… csak úgy, élvezetből.
– Élvezetből? Te? Hiszen utálod a rokonaimat!
– Nem szeretem, de eszembe jutott valami, amikor Vitya újra a húson akadt.
– Mi az?
– Tanítsunk nekik leckét, és vegyünk húst csak magunknak! Ne legyen shashlik nekik! – mondta ravaszul a feleség.
Kostja elgondolkodott, majd ragadozó mosoly jelent meg az arcán.
– Nos, Lar, mersz ilyet? Tegyük meg. Kíváncsi vagyok, hogyan reagálnak.
Így döntöttek. Larisa húst vett, bepácolta egy fedős vödörben és betette a hűtőbe.
Másnap reggel beültek az autóba, és elindultak a családi dacshoz. Az idő pompás volt!
Kék ég és ragyogó nap vidám hangulatot hozott Larisának.
Azt gondolta, ilyenkor még a férje családját is elviseli, ha csak kint lehet ülni és nézni a zöld gyepet.
– Végre! Milyen volt az út? – várta őket Viktor már a kertkapunál.
– Szuper, nem volt dugó. És végre kiszélesítették az utat, már nem olyan, mint régen – válaszolta Kostja.
– A szén már kész! Vettem pár palack bort is! – súrolta a tenyerét Viktor. – Akkor elő a hússal!
Alina kivitte a bort, műanyag poharakat, és az asztalra rakta a grill mellett.
– Mi viszont ma a grillező csapat leszünk. Mi hoztuk a saját húst – biccentett Larisa Kostja kezében tartott vödör felé.
– Csak magatoknak?
– Így találtuk tisztességesnek. Aki eszik, hozza – mondta Larisa.
– Érdekes logika. Tehát tulajdonképpen teljesen üres kézzel jöttetek! – háborodott fel Alina.
– Nem üres kézzel. Van húsunk, csak nem mindenkinek – válaszolta nyugodtan Larisa.
– Ha már nem vettetek húst, akkor adunk nektek mi. De csak pár darabot személyenként – tette hozzá Kostja.
– Fogjátok meg a jótékonyságotokat! Zöldséget eszünk. A borunkat meg ne nézzétek! – mordult Alina.
– Csak a szén ment kárba – dünnyögte Viktor.
Larisa és Kostja megsütötték a húst, miközben Viktor és Alina az asztalnál ültek borral, paradicsommal és uborkával.
Gyorsan részegen fellazultak, és elaludtak a nyugágyakon.
Larisa és Kostja megették a shashlikot, megitták a maradék bort és a házba mentek egy kis szunyókálásra.
A friss levegő és a telt pocak megtette hatását – olyan mélyen aludtak, hogy nem hallották, mikor Viktor és Alina visszajöttek.
– Hé, ébredjetek már, éjszaka van! – rázta Viktor a testvérét, de az csak mormogott és arrébb fordult.
– Most mi legyen? – suttogta Alina.
– Kint aludni túl hideg. Nem opció.
– Itt meg nincs hely.
– Vigyük át őket a kertbe?
– Bolond vagy? Kostját nem tudjuk megemelni…
– Igazad van – ismerte el Viktor.
Megvonták a vállukat, és inkább a szomszédokhoz mentek aludni.
Kostja hajnalban ébredt. Rég nem aludt ilyen jól.
Eleinte nem tudta, hol van, majd eszébe jutott az előző napi események, és megrázta Larist.
– Lar, ébredj! Itt aludtunk!
– Mi? Tényleg? Mennyi az idő?
– Még korán van. De fel kell kelni, megyünk haza.
Kinn süket csend volt.
– És hol vannak ők?
– Fogalmam sincs. Ha mi itt aludtunk, ők hol?
– Mi a szomszédoknál aludtunk! – Viktor és Alina tűntek fel váratlanul.
– Miért keltek korán?
– Nem tudtunk aludni! Csak vártuk, hogy elhagyjátok a házat! – mondta Viktor szigorúan.
– Milyen érzés ingyen élni másokon? – tette hozzá Alina gúnyosan.
– Fogjátok már be ezeket a családi veszekedéseket – sóhajtott Larisa – Vettem húst kettőnknek, mert meg akartam mutatni nektek, hogy mindig követelni nem helyes.
Igen, vendégségben vagyunk nálatok. Nyugodtan hoztunk volna egy tortát a teához. Tényleg azt hiszitek, hogy üres kézzel jöttünk?
Viktor és Alina egymásra néztek.
– Rendben. Talán igazad van – Viktor elfordította a tekintetét – Nem gondoltam, hogy ez ennyire felbosszant.
– Nem haragszom, csak nincs kedvem többet idejönni.
– Igen-igen, értem… – dünnyögte Viktor.
– Nos, ha most már minden tiszta, megyünk? – kérdezte Kostja.
– Várjatok – szólt hirtelen Viktor – Mivel már itt vagytok, menjünk együtt a piacra.
Korán nyit. Vegyünk együtt friss húst, és ezúttal normálisan csináljuk.
– Csináljuk! – kiáltotta boldogan Kostja.
A nők egymásra néztek és elmosolyodtak. Úgy tűnt, vége a konfliktusnak.
